De, annyit tudok, hogy nem engednek ki hamar a kórházból.

Sziasztok! Meghoztam a 3. részt! Örülök,hogy már 217-en tekintettétek meg a blogom! És még csak nem rég kezdtem. Remélem tetszik ez a  rész...! További jó olvasást!


Hilary*

Reggel, úgy keltem fel, mintha másnapos lettem  volna...Tegnap mondhatni hogy jól el voltunk..! Viki már rég fent volt és reggelit is készített:
-Jó reggelt! -Mondta vidáman Viki.
-Neked is. -Nagy nehezen kinyögtem.
-Hoztam reggelit!
-Igen azt látom, köszi!
-Na és hova akarsz menni ma?
-Viki! Most keltem fel.. Fáradt vagyok, de valószínűleg a kórházba.. Igen mindenképp be kell mennünk oda!
-Akkor majd én elviszlek!
-Neeem! Dehogyis, majd buszozok.
-De, majd biztos hagylak egyedül mászkálni nem?! Velem jössz és kész!
-? Talán megyek, na, de most megyek akkor máris öltözni! Ha lehetne 11 órára legyél itt.
-Oké, persze.
Gyorsan felöltöztem,  még bekaptam azt az egy müzlit és már indultam is lefelé a lépcsőn, mert csengetett valaki.  -Viki volt az.-
-Na indulhatunk?
-Persze csak még felszaladok a telefonomért.
Lejöttem, bezártam az ajtót és beültünk a kocsiba.
Már elindultunk volna, mikor Vikinek megszólalt a telefonja.
Azért is nem vette fel, hogy szóljon a csengő hangja:  a One way or another. Furcsa,mert tudom a szám címét.
Végül is felvette a negyedénél, mert rászóltam. Valami fiú lehetett, mert a hangjáról fel lehetett ismerni. Kb. 5-10 perc múlva letette a telefont.
Már kezdtem aggódni, hogy oda a barátságunk, mert már jó pár napja semmit nem mond el nekem. Itt van például ez: csörög minden nap a telefonja, szinte mindig az a fiú hívogatja (gondolom én).
Na, de azt nem is mondtam, hogy megérkeztünk a kórházhoz. A recepcióra siettünk, mert Viki is velem jött. Megkérdeztük, hogy hol található Bethi. Elmentünk oda, ahol találkozni tudtunk vele. Megláttam, hogy ott sétál a folyosón és persze odarohantam hozzá.
-Szia, Bethi! -Véletlenül megijesztettem-
-Hilary?? Hogy hogy bejöttél a kórházba?
-Hát hoztam gyümölcsöt én innivalót meg persze még pár dolgot.
-Jól van köszönöm szépen, vidd be oda abba szobába légy szíves!  -Bevittem a szobába a csomagot, aztán kifele jövet láttam Vikit, megint persze telefonál. De ez most nem lényeg.
-Bethivel le ültünk egy padra, aztán beszélgetni kezdtünk.-
-Először mesélj te, hogy mi a bajod? Tudsz valamit? Mondtak már adatokat?
-Figyelj most nem akarlak megijeszteni Hilary, de nagyon rosszul voltam az éjjel, és most sem vagyok túl jól.
Miattam nem merj aggódni, meg fogok gyógyulni.
-De annyit tudok, hogy nem engednek hamar ki a kórházból.
-De hát most azért mondj valamit, ami jó ne beszéljünk ilyenről. -Mondta biztatóan Bethi-
-Jót...?  Istenem, milyen jó lenne ha jó dolgok történnének velem!
-Mi a baj? Fiúk? -Bethi-
-Óhh! Dehogy is. Csak hát ugye Viki, a legjobb barátnőm, de úgy érzem, hogy nem mond el valamit nekem. És ez nekem nagyon rosszul esik, főleg, hogy most mellettem kéne állnia ilyen helyzetben, de végül is itt van és volt mindig ha kellett valami, de most úgy érzem magam mintha nem figyelne rám. Azt nem is mondtam, hogy egy folytában hívogatja valaki.
-Jaj Hilary, tudod jól most már nem kicsi vagy,felnőttél neked is és Vikinek is van élete. Már nem vagytok olyanok mint 14 éves korotokban. De ha ez ennyire nyomaszt, akkor jobb ha beszélsz vele.

Pár perc múlva*

Na, de már jött a nővér és besegítette Bethit a szobába. Én eközben elindultam kifelé, aztán az ajtóban állt Viki. Furán nézett rám. Nem tudom miért de ez most nem izgat. Az a lényeg hogy minél előbb meggyógyuljon Bethi. Elmentünk a parkolóba beültünk és elindultunk hazafelé.